Nos, öcsémmel ketten nekiláttunk a fogyókúrabarát pizza elkészítéséhez. Amint megemlítettem neki, hogy gyrosos, lesz, nem volt kérdés, hogy segít-e :D

Első próbálkozásnak szerintem teljesen jó lett, egyetlen egy hibája volt, tovább kellett volna sütni :D De sajnos mindketten nagyon kajásak voltunk már :) Főleg úgy, hogy az első adag pizzatészta a kukában landolt, mivel nagyon vékonyra akartam, és sütés közben megrepedt! Erre ti is figyeljetek oda, ha netán valaki kipróbálná :)

Lássuk a hozzávalókat:

Tészta: (2 főre) 100 g zabpehelyliszt, só, bors, kis kávéskanál sütőpor, víz (annyi, hogy sűrű nokedlitészta állagú legyen, de még tudd formázni)

Pizzakrém helyett: Natúr joghurt, szárított kapor, fokhagyma, só

Feltét: csirkemell, gomba, ananász (csak tesóm részén :), uborka

Elkészítés: 

Kimérem a zabpehelylisztet, beleteszem a sót, borsot, sütőport, elkeverem. Annyi langyos vizet adok hozzá, hogy nokedlitészta állagú legyen. Kerek pizzasütő formát vékonyan bekentem olívaolajjal. Vizes kézzel elegyengettem benne a tésztát, nem terítette be az egész formát, de nem volt baj. Nem szabad túl vékonyra egyengetni, mert szétreped. 180 fokra sütőbe tettem, hogy egy kicsit megsüljön.

Amíg sült, felvágtam a csirkemellet (kisebbekre is vághattam volna :D), és befűszereztem Lucullus fűszersóval (újabban ezt nagyon nagyon szeretem). Pici olívaolajon megpirítottam. Felaprítottam a zöldségeket, és előkészítettem a natúr joghurtos alapot. 

Amint félig meddig megsült a pizza, ráraktam a feltétet, alulra a natúr joghurtos alapot, aztán csirkemell, zöldségek. Sajtot nem tettem rá, nem szokott anya light sajtot venni, én meg nem nagyon eszek sajtot, így nem fogyna el ha rajtam múlna :) Helyette egy pici ketchupot tettem rá :)

És akkor jöjjenek a képek: 

P1162588.JPG

Egy ilyen szilikonos ecset segítségével terítettem szét a tésztát. Rájöttem, vizes kézzel elég macerás :D 

P1162589.JPG

P1162590.JPG

P1162591.JPG

Mehet újból a sütőbe :)

P1162593.JPG

És egy szelet megérdemelt pizzaaa :))

Aki esetleg kipróbálja, mindenképp jelezze, hogy sikerült :)

A bejegyzés trackback címe:

https://azenfogyokurasreceptjeim.blog.hu/api/trackback/id/tr85021831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása