Jelentem elkészültem az ebéddel, kb 10 perc alatt kész lett, de ennek a töredéke alatt begyűrtem :D Kevesebb lett belőle, mint amennyi elképzeltem, kicsit meg is ijedtem, hogy nem fogok jól lakni vele. De tévedtem, azért a nokedli telít rendesen :) Véleményem szerint nagyon tuti lett, elég merész vállalkozásnak tűnt, de aki érez magában bátorságot hozzá, ajánlom, hogy próbálja ki mindenképp! :)

Hozzávalók:

- 40 g zabpehelyliszt

- só

- langyos víz

- 2 szelet csirkemell sonka

- 2-3 kiskanál natúr joghurt

- szárított kapor 

- 100-120 g zsírszegény túró

A zabpehelylisztből, sóból, langyos vízből sűrű nokedlitésztát készítünk. Forrásban lévő sós vízben kiszaggatjuk, ahogy a nokedlit szoktuk :) Amíg fő (pár perc), elkészítettem a natúr joghurtos öntetet. Natúr joghurt, szárított kapor, só, bors és kész is. 2 szelet csirkemell sonkát kis kockákra vágtam, olaj nélkül megpirítottam. Amikor megfőtt a tészta, leszűröm, kevés hideg vízzel leöblítem és a tányér közepére borítom.  A tetejére morzsolom a túrót, meglocsolom az öntettel, és ráhalmozom a pirított sonkát! :)

 

P1172590.JPG

 

P1172591.JPG

A holnapi napom elég húzós lesz. Egész nap szinte itthon sem leszek, úgyhogy este össze kell állítanom a holnapi étrendet, megcsinálni, és bedobozolni :)

A bejegyzés trackback címe:

https://azenfogyokurasreceptjeim.blog.hu/api/trackback/id/tr225023515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása